Két hónapja “akadt” a kezembe, – vagyis a lányom olvasta – , Janne Teller Semmi című könyvét. Azért keltette fel az érdeklődésemet, mert gyakran tett utalást rá, szinte nap mint nap. Kicsit bosszantott is, mert sokszor hallottam, hogy semminek sincs értelme. Olvasás közben kíváncsian kérdezte, hogy hol tartok. Aztán csak legyintett, hogy még nem vagyok a lényegnél. Mikor végeztem, már én is értettem, a “semmi értelme” válaszokat.

A történet mélyre ment. Nekem, aki két tinitől tanulok folyamatosan magamról, meg kell állnom. Tényleg azt csinálom, aminek értelme van? Meg tudom mutatni azokat a nézőpontokat, amik miatt itt vagyok ezen a Földön? Milyen példát mutatok nekik?

A gyerekeim sokkal inkább mérlegre teszik, azt, hogy minek van tényleg értelme. Remélem, hogy kevesebb megfeleléssel, több tudatos döntéssel fogják élni az életüket. 2020. eddig nem volt túl jó év egy tini szemüvegén keresztül nézve. Túl sok a tűz, a félelem, a bántás, a bizonytalanság és az elszigetelődés,. Túl sok stressz.

Elgondolkodtatott, hogy mit látnak belőlem. Csak reménykedem benne, hogy tudok nekik egy perspektívát nyújtó, ölelést adni képes, könnyed életérzést is mutatni.

Adj magadnak két órányi nyugalmat, olvasd el a könyvet és keress bizakodásra adó pillanatokat neki, hogy kamaszból boldog felnőtt lehessen.

(Képlapozó)