Amennyire komplex a világ körülöttem, egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy van-e pontosan definiálható tehetség. Még 8-10 évvel korábban kompetencia modell mentén, pontosan skálázva volt egy CEO-kompatibilis válaszom. Ma nincs ilyen.
A bármikor képes vagyok arra, hogy összerakjak egy vállalható programot, ha életveszélyesen megfenyegetnek. Másként fogalmazva KPI-hoz, bónuszhoz kötik.
Hiszen nem vagyok a magam ellensége.
Mégis, mi lehet igazán hasznos egy csapat, egy közösség, egy cég számára, ha arra adják a fejüket, hogy tehetségeket menedzseljenek?
Vagy hogyan menedzseljem a környezetet, ami segíti a tehetség kibontakozását? Ez a második kérdés jobban tetszik.
Ami a tehetség?
-
A tehetség inkább azokról a pillanatokról szól, amikor a leginkább be tudom játszani a teret.
-
A tehetség egy multiplikátor. Hatása átterjed másokra.
-
A tehetség energiát használ fel és energiát ad.
-
A tehetség nem kiszámítható, a legváratlanabb helyeken bukkan fel.
-
A tehetség deviáns.
Ha nem a tehetségeket menedzselem, hanem a környezetet teszem befogadóvá, akkor először magammal kell kezdenem:
-
Kíváncsian figyelem a nem megszokottat, a nem szabályosat.
-
Többet kérdezek és hallgatok, mint beszélek.
-
Megengedem magamnak, hogy ne akarjak mindent kontrollálni.
-
Nem akarok rögtön eredményt.
Vezetőként nem kell mást csinálni, ezt a négy elemet újra és újra megengedni magadnak. Az elvárásoktól felszabadított térben sokkal szabadabban mutatja meg magát a tehetség. Ha menedzseled a környezetet, menedzseled a tehetséget. A tehetség önmagától megtalálja a legoptimálisabb utat.