Nagyon régen használtam ezt a szót – GURTNI. Hirtelen nem is jutott eszembe egy beszélgetésben. Arról beszélgettünk, hogy milyen az, amikor lehúzod a redőnyt. Amikor kizársz mindent. Amikor elég.
Ahogy kiszalad a kezedből a gurtni, a redőny nagy robajjal érkezik meg – nincsen semmi rés. Ilyen az, amikor a stressz lecsap. A redőnyt nagyon nehéz ilyenkor felhúzni, mert a teljes súlyával és tehetetlenségével nehezedik a párkányra. Fel kell turbózni magad, hogy megmozdítsd.
A stressz ugyanezt csinálja. Lezár és nem engedi be a fényt.
A stressz a mindennapjainkhoz tartozik. A gurtni nekem a figyelmem magamra, a szabályozó, amivel én határozom meg a sebességet.