Még nagyon kicsi volt a fiam, amikor egyszer megszólalt a kocsiban: “Nem felfele kell menni, hanem befele, mert az végtelen.” Emlékszem arra az érzésre, ami akkor ott megérkezett nekem. És a hirtelen kijózanító kérdésre is. Honnan tudja ő 9 évesen és én miért nem tudtam ezt ilyen tisztán megfogalmazni soha.

Sokat hallom, olvasom, hogy a vezetői fejlődés kulcsa az önismeret. Igen-igen, bólogattam mindig és vártam el másoktól, hogy bólogassanak. De ez, – akárhogy is mondogatom magamban – igazából nem érint meg. Szinte közhelyes, unalmas.

Ez a közhelyesség csak eltávolít tőle.

A végtelen vonzó.

….és mi minden lehetne, ha igazából kíváncsiak lennénk a saját végtelenünkre?

A fiam marketing guru lesz?