Az egy dolog, hogy nem értettem belőle semmit. Nem az lepett meg. A középiskolai felvételi feladatsornál is kerekedett a szemem. Inkább az ütött szíven, hogy biztos nem kellett ennyit tudnom az érettségin, ahhoz hogy továbbmenjek a fősulira. Szóval egy szempillantás alatt készültek az anyai haditervek mindkét gyerekre. ( Nem fogok Dunának menni, ha nem lesz diplomájuk.) Az apjuk már meg is kapta a feladatát: Lehetőség szerint szelíd, de hathatós beavatkozással érje el, hogy az utódok rendszeresen üljenek le végre tanulni. Na most légy legény a gáton!
Szóval nekem nem volt ez akkoriban akkora para. Aztán végigpörgettem, hogyan is volt. Persze Anyu izgult az érettségikor, de mentek maguktól a dolgok. Nekem csak enyhe diszlexiám és diszkalkuliám volt. Nem is vették észre és elevickéltem egész jól. Valahogy nem derült ki a lustaságom sem.
Az érettségi óta eltelt 30 év, meg lett 2 gyerekünk. Végtelen sok mese, zenebölcsi, hétvégi tanulás, tesztkitöltések, különóra után én állok vesztésre a serdülőkorral, az iskolarendszerrel, a szakpolitikával szemben. Mintha sokkal többen lennének a mindenkori minisztériumban a gondolkodó bázisúak – PCM®-sen mondva. A túlbuzgó (szakszóval: overprotektív) anyaságom pedig durván harmonizáló fázisban magára-hagyatottan kóvályog a rendszerben. Nem nevezném díszes menetelésnek…
Naszóval. Jöjjön a matek! Ez a legnagyobb parám. Zsigeri cucc.
Van egy egészséges életszemléletű gyereked, aki max-ra tolja az izgulást.
Autogén tréninget neki!
Aztán terápiát neki!
Aztán az anyjának is egy több éves folyamatot, mert nem árt neki az önismeret!
Mert nézd meg az anyját és látod milyen lett a lánya! Magántanár 3 tárgyból, mert magyarul nem hajlandó megszólalni, viszont angolul bármit elmond bárkinek. Az angol kipipálva. Egy plusz pont az Életnek.
Van egy másik egészséges életszemléletű gyereked, aki meg nem hajlandó izgulni. Éppen annyi jön ki belőle, amennyi van benne. Ha kettes, akkor kettes. Ha ötös, akkor ötös. Pont nem érdekli. Mit neki a vitt pontok és a rangsorok!
Komolyan elgondolkoztam azon, hogy hova is tegyem az energiámat. Hol lesz a leghasznosabb. Ha össze-vissza csapkodok, akkor ez a kölyköknek sem jó és nekünk se, a szüleiknek.
Fél éve találkoztam azzal a fogalommal, hogy mentális állóképesség. A mentális állóképességünket stresszes vagy kihívást jelentő helyzetekben tudjuk használni. Na, nekem most pont ilyen a helyzetem. Jó hír, hogy bárhol lehet használni a magánéletben, a munkában egyaránt.
Egy 2 éves kísérletbe kezdek. Összerakok egy családi MTQ® akciótervet a jövő évi középiskolai központi felvételire és 2023-as érettségire és beszámolok Nektek negyedévente az eredményekről.
A mentális állóképesség több mint a reziliencia. A reziliencia az a rugalmas alkalmazkodó képességünk, ami segít abban, hogy visszanyerjük a dolgok feletti kontrollt és nehéz helyzetekben megtaláljuk az erőforrásainkhoz mért megoldást és a továbblépés lehetőségét.
A mentális állóképességnek négy faktora van: kontroll, elköteleződés, kihívás, magabiztosság. A mentális állóképességet sportolók esetében mérték és a vizsgálatok alapján azonosították az MTQ® (mental toughness questionnaire ) 4 dimenzióját. A mentális állóképesség egy olyan személyiségvonás, amely részben meghatározza az egyének reakcióját stresszorok és nyomás, kihívás jelenlétében függetlenül az aktuális helyzettől. (Clough & Strycharczyk, 2011). A reziliencia a kontrollt és az elköteleződést fedi le.
Egy szó mint száz: a mentális állóképesség mérhető és fejleszthető.
Anyák, Apák fel a fejjel! Nem fog ki rajtunk a suli:)
Solymár Dóra írása