Ha jól vagyok, mindenki jól van körülöttem. Ha elfáradok észreveszik. A munkáimnál nagyon fegyelmezem magam, mert jobb, ha nem veszik észre.
Itthonra csak a fáradtság marad. Mert nem vigyázok eléggé magamra és arra, hogy feltöltsem a lemerült energiakészleteket.
És jönnek a jó tanácsok az anyámtól. A családtagjaim jelzik, hogy mi ez a váratlan lazsálás. Én meg egyre idegesebb leszek. Ismerős?
Milyen jó lenne, ha akkor szólnának, amikor nekem jó. Ha hallgatnának, amikor nem kell beszélni. Amikor egy pillantás, egy mosoly elég.
Minél kevesebb az energiám, én annál kevésbé tudok másokkal lenni. Ilyenkor visszamegyek a csigaházamba, mert ott tudom, mi hol van. Nyugalmas tér.
Mégis kell valami, amitől kijövök onnan.
Ha másokkal is megosztanám, hogy mi jó nekem, nem kellene ennyi időt ott bent töltenem. Pláne akkor, amikor lehetnék azokkal is, akik fontosak nekem.
Solymár Dóra írása