Megúszható-e a stressz? – ezt kérdezte tőlem egyik kollégám a minap, amikor egy bevásárlóközpont parkolójában beszélgettünk.
Én egyből rávágtam, hogy „Nem, nem tudod megúszni.” – így is gondoltam, de egyből hozzátettem: „Viszont a Te választásod, hogy mennyire állsz ellen! Mert ha ellenállsz, akkor lefáraszt a stressz is és még Te is lefárasztod magadat extrában. Ha viszont hagyod, hogy átmenjen rajtad, mint a legjobb vírusok, akkor ugyan megüt, de relatíve gyorsan meg is szabadulsz tőle! Ez a Te választásod!”
És okosan kell választani!
Mondjuk ahhoz, hogy okosan tudj választani (és ezt mindenki tud), ahhoz is van egy nagyon hatékony, ütős kis recept, ami a következő összetevőkből áll:
-
néhány év kíméletes – és helyenként kíméletlen – önismeret meghintve
-
csipet tapasztalással – lehetőleg a nagybetűs életből
-
egy grammnyi mélyre ment visszajelzés másoktól – ez lehet nyers is – amit már megdolgoztunk
-
valamint egy nagy kanál stressz-tapasztalás
Utóbbi nagyon fontos, hiszen akkor tudjuk, hogy milyen végeredményre számíthatunk. Ráadásul, én legutóbb még egy extra kiegészítőre is ráakadtam (PCM), ami azt mutatja meg, hogy személy szerint én, hogyan működöm stressz alatt. Ez egy remek visszaigazolás volt, mert mikor a riportomat olvastam, olyan volt, mintha egy film peregne az agyamban azzal a jelenettel, ahol én stresszelek – ezerrel. Nagyon szürreális élmény volt, de sokkal jobb minden tükörnél!
Szóval – a stressz nem úszható meg! Nincs ilyen opció!
Stressz az is, mikor reggel csörög az óra és az ébreszt, vagy mikor a főnök megáll az asztal végén, és tudod, hogy valami olyanra fog rákérdezni, ami még nincs kész és már összeugrik a gyomrod. Meg az is stressz, mikor ülsz a forgalomban és valami idióta dudál, neked meg fogalmad sincs, miért cselekszik ilyet, mert a sor akkor sem indul el. És még sorolhatnám.
És ilyenkor általában 2 választásod van: 1) kegyetlenül felhergeled magadat még ezen, mert tehetetlen vagy, mert már így is kidolgoztad a beledet, mert legszívesebben nem itt lennél, vagy 2) megnézed, mit tudsz kezdeni vele, hogy mire van ráhatásod. Ha utóbbinál semmire, akkor dönthetsz úgy is, hogy elengeded ezt a feszültséget:
-
ha az óra csörög, akkor megadom magam, lenyomom és nyújtózom egyet és felkelek. Jó, akkor kezdjük el a napot és igyunk egy jó teát!
-
ha a főnök megáll az asztal végén és megkérdezi, hogy áll a munka, akkor ránézek, mosolygok és azt felelem: „Mindjárt kész vagyok az előző sorral, amit kaptam és 10 perc múlva már azon dolgozom! Köszönöm, hogy kérdezted! Van változás ezzel kapcsolatban?”
-
ha az idióta még mindig dudál a forgalomban, akkor te megnézed, le tudsz-e húzódni egy sávot, hogy elengedd. Ha mégsem, akkor feljebb csavarod a zenét és elkezded végiggondolni, hogy miket szeretnél még ma megcsinálni, ha hazaérsz. (és reméljük, hogy nem szülni mennek, és nem azért dudál)
Mert fontos! Mások stresszéért nem vagyok felelős – azért ők felelősek!
Sőt! Mások stressze simán be tud rántani engem is a saját stresszembe! (Ezért van az, mikor valaki idegesen kiabál velünk, mikor mi nyugodtak vagyunk, akkor egy idő után mi is felidegesítjük magunkat és onnan már 2 ideges ember fog egymással kiabálni és igazából egyik sem hallja meg a másikat.)
Innen pedig már az én döntésem, hogy mennyit szeretnék dagonyázni a stresszemben – csak benézek és hagyom hogy a dolog „keresztül fusson” rajtam, vagy beszállok és itt dagonyázom sokáig, míg nem kimondott jó depresszív állapotba nem kerülök!
Hajrá! A stressz nem úszható meg! De a Te döntésed, hogy mennyit maradsz benne!