A múlt, a jelen és a jövő szervezete máshogy van a perfekcionizmussal. Mindegyikben jelen van különböző mértékben. A jövő szervezetei mintha több megértést tanúsítanának a nem teljesen tökéletesért. Már egy termék-kezdeménnyel piacra lépnek, rövidítik a piacra lépési időt, gyorsabban találják meg az együttműködéseket, máshogy használják a kontrollt.
De mi is a perfekcionizmus?
A szervezetek egyidősek az ember csoportba szerveződésével. A múlt szervezeteiben az iparosodásig folyamatosan jelen volt a tökéletességre való törekvés. Volt idő és tér ehhez. Az ipari forradalom és a tömegtermelés más értelmet adott a tökéletességnek. Egyre nőtt a népesség és egyre több termékre volt kereslet. A gépesítés, az automatizálás más munkafolyamatokat igényeltek és más tanulási folyamatokat. Most a negyedik ipari forradalomnál tartunk. Kikoptak a tanulóévek, rövidül az életciklusa akár a termékeknek, a folyamatoknak, akár a felkapott vezetés-szervezés trendeknek. Vagy akár a vezetőknek.
A perfekcionizmus mégsem véletlenül van velünk még mindig. Az elsődleges küldetése a tökéletességnek a magas teljesítményhez köthető, ami a lehetőségeink kibontakoztatását teszi lehetővé. Épít, segíti, hogy a kompetenciáink teljes egészében megmutatkozzanak. Akár mi magunk is meglepődünk, hogy mire vagyunk képesek. Ebben benne van a befektetett munka és erőfeszítés megtérülése. Azt látjuk, amit szerettünk volna, amit elképzeltünk. Ez egy magas standard, ami épít minket, a csapatunkat, a lehetőségeinket.
Más a prefekcionista elvárás, ami nem tűri meg a hibát, nem segít a szorongás csökkentésében, kritikussá tesz nemcsak a végeredmény, hanem saját magunkkal szemben is. Kevesebb sikert, kevesebb elégedettség-érzést hoz. Előtérbe kerül a kudarcok elkerülése, a hibákra való fókuszálás.
Mit eredményez mindez? Sokkal több önvádat, rágódást, negatív perspektívát a jövőre nézve és természetesen mások hibáztatását.
Az első lépés, hogy megkülönböztesd magadban, hogy egy magas perfekcionista standardról vagy perfekcionista elvárásról van szó. Mikor felszállsz reggel a buszra, beülsz az autóba, akkor mi az az érzés, amivel a feladataidra gondolsz. Megyek a mai sikeremért vagy megyek a mai kudarcomért?
A perfekcionista standard magas teljesítményre ösztönöz. Nagyot kell tudni ugrani a végén, de ezt a feladatra fókuszálva, magabiztosan, a sikert szem előtt tartva teszed. Nem töltöd az idődet diszfunkcionális gondolatokkal. A legjobb tudásod szerint intézed a dolgokat, nem húzol magadra negatív érzéseket. Ha nem sikerült valami, akkor elemzed, megnézed hol van az elakadás és mit tudsz vele kezdeni. Nem használod el az érzelmi és mentális állóképességedet.
A perfekcionista elvárást onnan ismered fel a legkönnyebben, hogy a személyes részvételedet vizsgálod és negatív érzéseket kapcsolsz ehhez. Azon rágódsz, hogy mit nem csináltál még meg, mi az, amit nem csináltál meg tökéletesen, milyen negatív események lesznek, amikkel nehéz lesz vagy nem tudsz megbirkózni. Olyan ez, mint az a lakás, ami nagyon trendi, minden benne van, de mégsem szívesen élnél benne.
A perfekcionista elvárás nem növeli a teljesítményt, inkább csökkenti az eredményességet. Van egy pont, ahol már a befektetett energia és idő nem tesz sokat hozzá az eredményhez, ha még mindig igazgatod, csicsázod.
A perfekcionizmus kéz a kézben jár a kontrollal. A kontroll megtartása erős igény olyan helyzetekben, amikor nem tudjuk mi fog történni. Az a kérdés, hogy a kontroll által generált szisztematikus, alapos működést képesek vagyunk- e a megfelelő szinten tartani és nem túlműködtetni. És akkor most mit csinálj ezzel?
Az első lépés, annak a felismerése, hogy túltolod-e a perfekcionizmust: csak az a jó, amit te csinálsz, folyamatosan ellenőrzöl másokat, hibákat keresel, addig nem nyugszol, amíg olyan nem lesz a végeredmény, amit te jónak tartasz.
A következő, hogy tudatosítod magadban a helyzetet, amikor elkezded csinálni a fenti dolgokat. Megállítod a gondolatot vagy a cselekvést.
A harmadik: ez itt egy bevállalós cucc – elfogadod azt ( még jobb, ha elkezdesz örülni annak ) ami van. Valahogy így: ” Észrevettem, hogy elkezdtem aggódni. Nem a legjobb érzés. Ez van. Most ezzel megyek tovább és kíváncsi vagyok, hogy mire ad ez a helyzet most lehetőséget nekem. Az a célom… és ezt az alternatívát látom most következő lépésként.” Tudom, hogy ilyen mondatok nem hagyják el élő ember száját. Íme egy életszagúbb: „Már megint! Hagyd abba! Lazulj már be, no para. Nézzük meg ezt!”
Vezetői nézőpontból érdemes feltenni a lenti a kérdéseket magadnak. A válaszaidból megtudod, hogy a fenti mondat mennyire lesz hasznos Neked.
Íme a kérdések:
Adok lehetőséget arra, hogy alternatívákban gondolkodjon a csapatom, a munkatársam?
Milyen mentális állapotban van a csapatom? Magabiztos, bízik a sikerben vagy lehetne sikeresebb és bevállalósabb?
Át tudom keretezni a nehéz helyzeteket?
Az eredményt nézem vagy a hibákat?
Delegálok? Mikromenedzselek?
Minek örültem munkával kapcsolatban utoljára?
Félnek tőlem?
A csapat, akit vezetsz hozzád igazodik. A kollégák tudják, hogy vezetők jönnek és mennek. Felveszik az aktuális ütemet, a szokásokat, az elvárásokat. De más az, amikor várják a következő feladatot és más, amikor túlélik. Mert nem mindegy, hogy te hogyan szállsz fel a buszra, vagy ülsz be az autóba. Miért mész be nap mint nap? A sikerért vagy a kudarcod elkerüléséért?
Forrás:
Atkinson&Hilgard: Pszichológia 526-527.oldal, 547-548.oldal ( Osiris 2005)
Liselotte Baeijaert-Anton Stellamans: reziliens emberek, reziliens csapatok ( Solutionsurfers, 2019)