A DARE egy hideg téli napon született meg egy szempillantás alatt.

Azt nem meséltük még el Neked, hogy a PCM® mit jelent nekünk.

Teszünk egy kísérletet arra, hogy közelebb hozzuk azt, amit mi találtunk meg benne.

P mint Process ( Folyamat )

Nemcsak úgy lesznek a dolgok, hanem van hozzá egy történet. Emberi interakciók milliói vesz minket körül. Kapcsolódunk egymáshoz, megbeszélünk valamit, megkérdezünk valamit. Mindez egy folyamat része. Mint egy folyó vesz minket körül. Lehetőségünk van sodródni, flowban lenni, vagy akár evezni is.

A legcsodálatosabb, hogy bármikor dönthetünk úgy, hogy beavatkozunk és módosítunk, akár milyen kicsit is. Ezzel tudjuk segíteni, hogy sikeres legyen a kommunikációnk.

C mint Communication ( Kommunikációs )

Olyan csodálatosan vagyunk összerakva, hogy bármivel és bárhogyan képesek vagyunk kommunikálni. Akár az arcunk egy pici mozdulata képes mindent elmondani arról, hogy mit szeretnénk vagy nem szeretnénk.

Ha ismerjük ezeket a jeleket: legyen az testtartás, gesztus, hanglejtés, kimondott szó, mondatszerkezet, akkor már nagyon sokat tudhatunk a másik igényeiről és arról, hogyan tudunk jól együttműködni.

Ahogy mondod az fontosabb, mint amit mondasz.

M mint Model ( Modell )

A modell megalkotója Taibi Kahler egy különleges dolgot hozott létre.

A PCM® (Folyamat kommunikációs Modell® ) a kommunikáció működését rakja rendszerbe. Megfigyelhető vagy akár bejósolható viselkedésminták felismerésével a saját energiaszint fenntartható, csökkenthető a stressz szintje, javítható a kommunikáció és az együttműködés.

Egy rendszer, amitől minden a helyére kerül és elkezdesz más minőségben élni.

És hogy mit adott a PCM® nekünk?

D, mint Dóra döntést és tervet arra, hogy a serdülőknek, a tanároknak, a szülőknek érdemes megismerni és használni a PCM®-et.

A, mint Adri az eszközt, amely segít élesíteni a látásmódom, támogatja a kapcsolódásaimat, új utat mutat a céljaim felé.

R, mint Rita pontosabban megértettem saját igényeimet, azt, hogyan tudom magamat tudatosan és nagy hatékonysággal energizálni és megértettem azt, hogy hogyan stresszelek és hogyan tudom kezelni azt.

E, mint Evelin❤️új megértést és összefüggéseket magammal kapcsolatban és könnyebben használható „térképet” másokhoz a szakmámban és a magánéletemben egyaránt, összességében: még harmonikusabb kapcsolódásokat.

Egy rendszer, amitől minden a helyére kerül és elkezdesz más minőségben élni.