Szombat reggel. Ma nem szól az ébresztő. Végre!
Megfordulok az ágyban, de ő már nincs mellettem. Nyújtózom egyet és érzem, hogy még meleg az ágy másik oldala; nemrég kelhetett fel. Csendesen surrant ki a hálószobából – nem ébredtem fel.
Lustán felkelek, nyújtózom és lomha mozdulatokkal felöltözöm.
Egy kávét!! Most!! A fél karom adnám érte!
Kiérek az amerikai konyhás nappaliba. Ott ül az asztalnál, kezében egy kávéval, a laptopján olvassa a reggeli híreket és a sportot. Az kihagyhatatlan.
„Jó reggelt! Hogy aludtál?” – kérdezem.
„Aha, jól! Hallod! Ezt hallgasd meg!” – és már jön is a tudatosan szelektált hírözön. Jézus! Hadd igyak egy kávét!
„Drágám, iszom egy kávét előbb! Utána egyből nagyon fog érdekelni minden hír!” – és kedvesen nézek rá, hogy most hagyja abba. „Olyan hosszú hetem volt, tegnap este azt hittem, szétpattan az agyam a fülestől és az online meetingektől. Annyira vártam a szombatot és egy pici csendet. Kapok most egy nagy ölelést?”
„Persze drágám, csak végigolvasom a sport rovatot! Mindjárt, jó?”
Na innen elindíthatom az atomórát és be lehet állítani a végtelent rajta! Lefőzöm a kávémat és úgy döntök, kiülök a teraszra. Egészen délutánig odasüt a nap és így szombat reggel kávéval napozni az egyik legjobb dolog, ami az ölelés után jöhet még!
Pedig olyan jól esne az az ölelés, jó érzés lenne, ha kapnék egy felhőtlen, csak nekem szóló szeretet morzsát – 20 másodpercnyi pici boldogságot!
Ezt ő is érti, de megvan a logikus sorrendje a reggeli dolgoknak nála is – kávé, Index, sport és fél órával később: „Mit is mondtál Drágám az előbb?”
Horváth Rita írása