Hú, az asszony hallgat! Már dél óta nem szól hozzám semmit, pedig az ebéd utáni pihenés után mindig van valami egrecíroztatás.Most meg semmi. Sőt! Mintha kerülne is.
Vajon mit csináltam vagy mit mondtam, ami miatt ilyen hangos most ez a csönd? Segéd fogalmam nincsen. De inkább rákérdezek, ha ez így meg tovább, akkor ma sem lesz semmi este.
„Drágám, minden rendben van? Olyan szótlan vagy egész délután!” – kezde kicsit bátortalanul, de beleáll, mert muszáj lesz. Szereti.
„Persze, minden!” – válaszolja ő feszesen, akár egy katonatiszt.
És a férfi tudja, hogy semmi sincs rendben. Tesz még egy próbát, bár egy porcikája sem kívánja, hogy ebből bármilyen konfliktus legyen. Miközben keresgéli a legjobb szavakat, próbálja felidézni a délelőtt történteket sorra – vajon hol ment ez félre?
„Mit csináltam már megint?” – tesz egy utolsó próbálkozást. Ennél őszintébben még nem volt kiváncsi.
„Semmit” – jön az azonnali válasz. És még mindig érződik a feszes, katonás beleállás. „És épp ez a probléma. Megint nem csináltál semmit! Pedig én csak egy ölelésre vágytam! Arra, hogy odajössz és átölelsz! Ehelyett inkább soroltad az érveidet, hogy nekem mit kellene csinálni Gizivel, hogy kiengeszteljem!”
Azzal odavágta a szivacsot a mosogató közepére és kiviharzott a konyhából.
A férfi ott állt, nem értette, most akkor ne segítsen, csupán a megoldási lehetőségeket segített neki összeszedni.
De most akkor mi van????
Semmi??? Ez nem semmi!
Ez van, amikor az értelem meg akarja érteni az érzéseket. Semmi.
Horváth Rita írása