Back to Future (forrás – internet)

8 hét alatt demokratizáltuk a home-office-t. Technikailag. Tudjuk csinálni. Technikailag.

Sok vezető nem hitte el, hogy az emberek direkt kontroll nélkül képesek otthonról, egyedül, felelősségteljesen dolgozni, teljesíteni – most erre milliók rácáfoltak.

És most, lehet – ugyan óvatosan – visszamenni és újrakezdeni az egészet.

De remélhetőleg, már nem ugyanoda megyünk vissza – legalábbis ami a konvenciókat illeti.

Mert újak kellenek!

Olyanok, amik élhetőbbek.

Olyanok, amik jobban igazodnak egy exponenciálisan felgyorsult világ és a benne élő emberek elvárásaihoz.

Azon elvárásokhoz, amik azt kiabálják, hogy azért dolgozunk, hogy éljünk és nem pedig fordítva! Amik követelik az egyensúlyt, ami a család – munka – én egyenesen fut keresztül.

Nemrég készítettünk egy instant kutatást, amire 4 nap alatt 197 ember válaszolt. Ebből mi azt szűrtük le első lépésként, hogy a téma, amiben kidobtunk egy önkéntes kérdőívet nagyon is érdekelte az embereket.

Arról kérdeztük őket, hogy a Covid után:

Szabadszavas, rövid válaszokat kértünk, amiket kódoltunk, csoportosítottunk, majd kiértékeltünk.

Nagyon egy irányba mutató válaszokat kaptunk.

Az emberek nyugodtabban dolgoznak otthonról, mert egyrészt kiesett a reggeli őrület és kapkodás, másrészt otthon nagyobb a csend (általában, ahol nem ugrál az 5 éves) és jobban tudnak koncentrálni, mint a sokszor zsúfolt, egyterű nyílt irodaterekben.

Az is látszik, hogy több a munka, de szervezettebben tudják csinálni, mert saját maguk osztják be idejüket és így rugalmasabban dolgoznak.

Kiesett az ingázás, a tömegközlekedés a mindennapokból, de ezt egyáltalán nem bánják, sőt! Ez az egyik olyat dolog, amit nem is vágynak vissza később sem.

Ami leginkább hiányzik az életükből, az a kapcsolódások, a társaság, a barátok és a kollégákkal való kávézások, ami a laza folyosói beszélgetéseket takarja és nem mást. Amit még vágynak vissza, az a szabadság – szabadság a döntéseikben, hogy oda és akkor mehessenek vásárolni, amikor nekik a legjobb, hogy a gyerekkel együtt újra mehessenek a játszótérre és ha kell egy új cipő, mert a gyerek kinőtte, akkor elmehessenek vásárolni – ahogy ők tervezik meg és nem úgy, ahogy meg van engedve.

Egyöntetűek voltak a válaszok a tekintetben is, hogy mire nem vágynak vissza. Ezek pedig az ingázás, közlekedés, tömeg voltak a legtöbbször, valamint a rohanás, amit reggel a munkahelyre be, délután pedig hazafelé élnek meg. Mindkettő masszív stressz állapotot tud hozni.

A válaszokban volt még pár dolog, ami megbújt, ami a vezetők szerepéhez volt köthető – a kontroll megléte valamilyen mértékben. Voltak, akik számára ez segített, ők nem kontrollt éltek meg, hanem jelenlétet. Voltak, akik „idegesítőnek” jellemezték, mikor a főnök 5 percenként ír, mert „nem tud magával mit kezdeni”.

Az tisztán látszott, hogy ahol a vezetők jól működtek céges, irodai keretek között, ott jól működtek az otthonról dolgozás alatt is – illetve fordítva.

(Megjegyzés: kutatásunk eredménye részletesebb feldolgozásban elérhető személyes, díjmentes konzultáció keretében. team@darecommunication.com)

Nagy kérdés, foglalkoznak e vele és ha igen, hogyan használják a cégek azt a tudást, ami a kollégáknál és vezetőknél is megszületett az otthonról dolgozás időszaka alatt?

Illetve mi is született meg?

Ha onnan akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk, akkor bajban leszünk – mert az a pont már nincsen! Új pontok vannak!

A Facebook-nál Zuckerberg bejelentette, hogy minden dolgozója otthonról dolgozhat egészen 2020 végéig.

Később a Google is bejelentette (aki az irodai csúszdák és csocsó asztalokat legelsőként legitimizálta), hogy bárki, aki szeretne otthon maradni és onnan dolgozni, kaphat 1000 dollár, vagy annak megfelelő otthoni-munkavégzési támogatást, amin irodabútorokat tud venni.

Ez a 2 cég volt az előfutára a közösségi munkaterek újragondolásának, és most ők azok, akik ezt újraírják. Ezzel viszont új alapokat tesznek le arra nézve, hogy mi a MUNKAHELY és hogyan működünk együtt majd a jövőben.

Minden vállalatnak lehetősége, hogy az újraindítást valóban ÚJ ALAPOKra helyezze!

Ti hogy csináljátok?

Concept of start straight for business

Forrás: Internet